Az elmúlt években egyre több helyen rendeznek esti órákban szertartásokat. Különleges atmoszférája van ilyenkor az esküvőnek. Járva az országot két véglettel találkoztam eddig.
Az egyik gyakori példa:
Gyönyörűen kivilágított dekoráció, pazar oltár, anyakönyvi asztal, ugyanakkor rosszul bevilágított székek, amin az ifjú pár és a tanúi ülnek. Ilyenkor a vendégekre szinte minimális fény esik, szerencsés esetben az örömszülőkre az első sorban jut belőle. Vagyis aki a fényforráshoz közelebb ül rendesen látszik, míg a többiek az ő árnyékát élvezik.
A második eset,
amikor az anyakönyvvezető mögött egy ledlámpa füzér lóg (ami pont olyan, mint egy karácsonyi égősor), és a fénye a nullához közelít. Illetve gyakori és roppant tetszetős, ha a környezetet fáklyákkal világítják meg, ami gyönyörű hangulatot varázsol.
Ilyen esetekben a legjobban összerakott fotós technika mellé is kell néhány szakmai trükk, hogy a kevés fény ellenére szép fotók készüljenek. A következő néhány pontban megosztom veletek mit teszek azért, hogy a képeitek szépek, hangulatosak legyenek:
- Például nem használok szabadtéren, sötétben vakut. Mert csak azt érném el vele, hogy idegesítően villogna mint a stroboszkóp és szórná a “mű” fényt mindenfelé.
- A legrosszabb fényekre is lehet építeni a fotózást. Megnézem mit biztosít az adott környezet és eldöntöm, hol lehet szép még némi plusz fény. Legtöbbször bevetek egy-egy plusz lámpát, amit úgy helyezek el, hogy észre sem veszi az ifjú pár, honnan lett hirtelen ilyen jó a megvilágítás. Persze nem a meglepetés okán rakom ide-oda a fényeket, hanem hogy ne legyen árnyékfolt a szemetek alatt vagy ne kelljen „hunyorogni” a szertartás során.
- Professzionális lámpákat használok. Ezeken az ún. folyamatos fényű lámpákon a fényerő mellett a színhőmérsékletet is tudjuk állítani. De nem csak ezért vagyok válogatós a lámpák terén. Olyan lámpákkal dolgozom, amelyek nem melegszenek, nem termelnek hőt. Szerintem ez a tulajdonságuk roppant praktikus, mert többnyire a dekor anyagok közé kerülnek elrejtésre. Elképzelte már valaki az esküvőjén a forróságtól hullámosodó organza szék masniját vagy az éppen lángra kapó papír virágait? Egy rémálom. Pedig sajnos nem lenne egyedi eset.
- Csúcstechnológiás fényképezőgépvázakat és nagy fényerejű objektíveket használok az éjszakai képeknél is. Magas ISO tartományban, (bocsánat a szakzsargonokért, aki kicsit ért hozzá értékelni fogja a plusz tippet 🙂) nagy érzékenység mellett is jó minőségű képek készülnek. A Fuji X-T3 23mm f1.4, 35mm f1.4 és 56mm f 1.2 kombináció tökéletesen bevált erre a célra.
- És nem szabad kihagynom, milyen fontos a csapatmunka, amennyiben dolgozik mellettem videós vagy cinematográfus kolléga. Velük folyamatosan össze kell hangolnunk a mozgásunkat, ki, mikor és hogyan helyezkedik, illetve világít.